2010-ben vásároltam egy hétvégi házat a festői szépségű Pilismarótón. Ideális hely, ha az ember el akar bújni a város forgatagától.

Pilismarót a Dunakanyar egyik települése. Teljesen körülveszik a hegyek és a Duna és közel egyórányi autóútra van Budapesttől. Vonattal is megközelíthető a település a Budapest-Szob vasútvonalon. Zebegénynél kell leszállni és a Pilismaróti önkormányzat kishajója segítségével lehet átjutni a településre.

Amikor először megláttam ezt a szépséges tájat, a Dunakanyart, a hegyeket, erdőket  a csendet akkor eldöntöttem, hogy itt szeretnék élni. Sajnos azonban a munkám Budapestre szólít és a sok utazás fárasztó lenne, így döntöttem a hétvégi ház vásárlása mellett.

Jelentős értékei Pilismarótnak a források sora (pl. Hoffmann-forrás, Aranka-forrás, Kádár-kút), sziklái (Hamvaskő) és a Miklós deák-völgyi halastavak. Az én kis hétvégi házam jól illeszkedik ebbe a természeti környezetbe. Fából épült és nagy gondot fordítottunk a felújításnál a környezetvédelemre. A ház mellett folyik a Pilismarót–patak. 

Amikor csak tehetjük leutazzunk ide feltöltődni a munkás hétköznapok után. Nincs jobb kikapcsolódás, mint ülni a kertben hallgatni a patak csobogását, a madarak énekét és közben szívni a friss levegőt. A feleségem nagyon szereti a virágokat, így a ház kertjében tavasztól késő őszig nyílnak, illatoznak a virágok, melyek az esztétikum mellett a léleknek is feltöltődést jelent.  Minden embernek kívánok egy ilyen kis zugot, ahova el tud menekülni a világ elől.

Pilismarót

(A kép forrása: http://www.pilismarot.hu/)

Gyakran hívunk vendégeket is a kis víkendházunkba. Ilyenkor a pihenés mellett a szórakozásé a fő szerep. Kirándulásokat teszünk a környező településekre.

Esztergomban a Bazilikát mutatom meg a vendégeinknek. 

Érdemes ellátogatni Visegrádra ahol a fellegvár, királyi palota, Salamon torony is megtekinthető. A fiataloknak remek szórakozást nyújt a szárazföldi  bobpálya. 

Pilismarót szomszédos települése Dömös innen indul az ország egyik legszebb és legjobban kiépített turistaútvonala a Rám szakadékba.

Visegrád-Lepece Termál és Strandfürdő2002-ben egy hihetetlenül szép élményt sikerült szereznem a barátaimnak, sikerült elintéznem egy éjszakai fürdőzést a közeli Lepencei strandfürdőben. Hihetetlen szép élmény volt. Telihold volt és csillagok ragyogtak az égen, a fejünk felett magasodott a kivilágított Fellegvár. Körülöttünk a hegyek és szinte harapni lehetett a jó levegőt és mindezt a jó meleg vízből láthattuk. Sajnos a starnadfürdő azóta már nem üzemel ebben a formában, egy nagy hotel részeként működik. Kár érte , mert nagyon családias, barátságos hely volt és nagyon rugalmasak voltak, bármikor lehetett éjszakai fürdőzést kérni.

(A kép forrása: http://www.thermaltours.hu/)

Szerencsére a fürdőzésről nem kell lemondani, hiszen Pilismarótnak nagy homokos strandja van és a Duna vize itt még tiszta. esetleg az áradások miatt nem lehet használni. Ilyenkor Szlovákiába a Párkányi strandra szoktam elvinni a barátaimat.

Azt szeretem ebben a kis faluban, hogy minden korosztály megtalálja  az őt érdeklő tevékenységeket. A kisgyermekek gyűjthetnek kavicsot, hajókázhatnak, a nagyobbaknak ott a túrázás, kerékpározás, míg az idősebbeknek a wellness, múzeumi programok.